Az első szigeti csónakház 1884-ben nyílt meg a Neptun Budapesti Evezős Egylet alapításában. Nem sokkal később a Nemzeti Hajós Egyletnek is volt már csónakháza, de ekkor még csak a Kis-szigeten, ideiglenes építményként. A korabeli sajtó állandóan beszámolt a rendszeres megrendezett versenyekről. Ezen a partszakaszon volt az 1902-ben alapított Nemzeti Hajós Egylet, és az 1911-ben Hungária Evezős Egylet csónakháza is. A Sirály Evezős Egylet 1936-ban épített csónakházat, amelyet Ligeti Pál és Révész György tervezett ,s amely épület még ma is áll.

1949 április 29-én a SZOT Dózsa György úti székházában a MÉMOSZ/Magyar Építőipari Munkások Országos Szakszervezete/ sporttitkára az egybegyűltek előtt hivatalosan bejelentette, hogy a belügyminisztériumi utasításra megszűnik a Nemzeti Torna Egylet, s annak kajak-kenu szakosztályát a Mémosz SE veszi át. Csónakházuk az Újpesti rakparton lévő „Leventeház” lesz. A változásnak őszintén örültek, mert a 20-25 főből álló tagság az újpesti Szúnyogszigeten /ma Népsziget/ a KASE kajak kenu szakosztályával együtt közösen lakták és használták a Budapesti Cserkész Szövetség vízi telepét. Ők alkották az új szakosztály magját, melyben oly nevek szerepelnek, mint Szabó Ferenc, ismert becenevén „Tömpe”. Az új helyre költözésnél kiderült, hogy az épület vízi telepként használhatatlan, mert méretük miatt már a páros hajók sem férnek el, ezért az udvaron kellett tárolni azokat. A hajópark igen szegényes, főként Pápai Ferenc kenus versenyző által tervezett és a tagság által társadalmi munkában épített, versenyzésre alkalmasnak csak nagy jóindulattal nevezhető egységekből állt. Sürgős feladatot tehát a versenyzői létszám bővítése jelentett. Erre vállalkozott egy lelkes, tettre kész szakszervezeti aktivista, társadalmi munkás Kreuts Ede. Idejének tetemes részét áldozva, kapcsolatait felhasználva maga köré gyűjtötte a kiöregedőben lévő volt versenyzőket Aradi Jenőt, Borsos Bélát, Darits Gyulát és Kolozsi Lászlót, s hozzáfogott a munkához. Úgy látta, egy új csónakház építése lehetetlen vállalkozás lenne, de tudomására jutott, hogy a margitszigeti Sirály csónakházból az evezős sportolók elköltöztek és az kihasználatlanul áll. A Magyar Kajak-Kenu Szövetségen keresztül az Országos Sporthivatalhoz fordult használatbavételi engedélyért.

 

1950-ben már lehetett is költözni. Igaz, társbérletbe, de az épület elég nagy volt két szakosztály számára is. Kiharcolta, hogy a szakosztály egy főállású hajóépítőt szerződtethessen, ami 1950 elején Karpeta István személyében meg is történt. Ő maga is sorra járta az akkor nagy számban található építőipari munkásszállókat tagtoborzás céljából s lelkesen követelte a már szakosztálynál lévőktől, hogy hozzák le barátaikat, ismerőseiket. A létszám 70 főre gyarapodott. Meggyőzte Szabó Ferencet, hogy ne csak versenyezzen a Mémosz színeiben, de az egyre bővülő létszámnak legyen szakmai irányítója is. Helyiségeket szerzett, ahol a tagság télen táncos összejöveteleket rendezhetett s a belépőjegyek árából csónakok építéséhez szükséges faanyagokat lehetett vásárolni.

1949 az indulás éve volt, de a versenyeken már gyakran születtek helyezések, sőt Szabó Tömpe felnőtt, Menkó János ifjúsági országos bajnok lett.

1950-ben már két felnőtt bajnok is volt és az Országos Felnőtt Bajnokság pontversenyében harmadik helyezés. A Sirályban már nyüzsgött az élet. Nagy garázs, hajójavító műhely, épülő hajók, fizetett edző, melegvízes zuhanyzó, 100 feletti versenyzői létszám. És az eredmény? Az Országos Felnútt Bajnokságok pontversenyében 1950-ben harmadik, 1951- ben, majd 1955,1956,1959-ben a legtöbb pontot szerzett. 1952-ben Helsinkiben Novák Gábor, 1956-ban Hatlackzy Ferenc olimpiai ezüstérmet nyert az 1954. évi maconi világbajnokságon Hatlaczky világbajnok lett, Egresi Vilma második helyezést ért el.

1956 decemberében Kreuts Ede szakosztályvezető hosszú kórházi kezelés után elhunyt. Az akkor már folyamatosan 100-120 fős tagság közfelkiáltással Pozsgai Lajos szakosztályi intézőt választotta meg Ede bácsi utódjának, aki megbízatásának 1961 őszéig eleget is tett. Szívós, következetes munkájának köszönhetően 1961-ig az Országos Felnőtt Bajnokság pontversenyében a szakosztály nem talált legyőzőre! A kialakult szakosztályi munka kereteiben igyekezett a versenyszellemet, a versenyzők eredményorientáltságát személyes beszélgetésekkel fenntartani, a versenyzést abbahagyó tagokat aktivizálni szakosztályi és versenybírói feladatok ellátására. A baráti- közösségi légkört nem volt nehéz fenntartani, mert a „Sirály” második – ha nem első – otthonává vált a tagságnak, ahonnan csodálatos túrákra lehetett indulni a szentendrei és csepeli szigetek irányába egyaránt, felejthetetlen összejöveteleket, „rongyos bálokat” lehetett rendezni, telenként s vérre menő csatákat lehetett vívni a szomszédos labdarugó pályán. Azon túl, hogy az edzői munkát, szakszerűséget, edzésmódszereket kritikus vitákkal igyekezett fejleszteni. Az akkor már nevet változtatott SE, az ÉPÍTŐK elnökségi tagja és a Magyar Kajak- Kenu Szövetség alelnökeként eredményesen képviselte szakosztályát. Nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a legjobbak 1959-ben részt vehettek egy koppenhágai versenyen is.

Az 1960-as évek első felétől a kajakos-kenus szakosztályok nemzetközi és hazai eredménye fokozatosan visszaesett. Ennek oka, hogy a korábbi élversenyzők lassan befejezték sportpályafutásukat. A szakosztály szakmai munkájában élesen különvált a női- és férfi kajakos, illetve kenus versenyzők képzése, felkészítése. A kajakozókat Hauser Jenő oktató, a kenuzók edzéseit, továbbra is Szabó Ferenc mesteredző végezte. 2 szakág utánpótlás-nevelését- a versenyzéstől visszavonult- Vajda Vilmos látta el. Mindhárom edző részfoglalkozású munkarendben dolgozott. A kajakos szakág eredményeit javította Koltai Ottó VB. arany és Egresy Vilma EB bronzérmese. A kenusoknak Hóka-Szabó páros EB VI. helyezése és kerettagsága jelentette a minőségi szintet. A szakosztály mérsékelt eredményei következtében 1965-ben Szabó Ferenc az Újpesti Dózsa szakosztályához szerződött. 1960-as évek második felétől átrendeződött a szakosztály szakmai vezetése. A kenusok edzéseit Vajda Vilmos vezette. A szakág utánpótlás képzését- a szakosztály korábbi versenyzője- Koléder Vilmos látta el. Mindketten fél-munkaidős beosztással. A kajakozókhoz Turi Sándor- az Újpesti Dózsa eredményes válogatottsága után- szerződött. Teljes munkaidős státusz rendkívüli fejlődés jelentett a szakágnak. A szakmai rendszerben három edző Hauser Jenő szakosztály vezetésével végezte feladatát. E munkamegosztás két szakág között egy egészséges szakmai rivalizációt váltott ki. A kajakosok és kenusok szakosztályán belüli külön poszt, és illetve érem értékelése a versenyágaknak és edzőknek kedvező vetélkedést teremtett. A kenus szakág örvendetes eredménye Hóka-Szabó 1963-as OB aranya majd Kékesi-Cserha László 1966-os OB győzelme. Sajnálatos, de tény volt Cserha István és Hingl László eligazolása. A saját nevelésű klasszis kenu páros 1969-ben Európa-bajnokságot nyert. Az anyaegyesületnek az öröm, a fogadónak a dicsőség jutott a velejáró értékekkel. A jelentés a kajakozóknál is bekövetkezett. Pozsonyi Ágnes válogatott és VB. helyezett valamint több tehetséges férfi versenyző –Szélesi Tamás- is szakosztályt váltott. A kialakult nehéz helyzetben nem volt más lehetőség mint az utánpótlás- nevelés fokozott, szervezett foglalkoztatása. A sportágban 1968-’69-ben erre kiváló lehetőség nyílt. Ez a 10-13 éves kölyök és gyerek versenyzőjelöltek beiskolázását jelentette. A Bp. Építők szakosztálya- az eligazolt klasszis versenyzőket pótolta- az új alaputánpótlás oktatására, képzésére szakosodott. Ezt az életkori sajátosság figyelembevételével, alulról építve hajtotta végre. A jelszó „sokan lehetünk, de elegen nem”” volt. A korábbi 70-80 fős létszámot megduplázva 150-160 fő befogadására lett – többnyire önerőből- kialakítva az öltöző és csónaktároló. Helyet biztosítva a gyerekek új típusú eszkimó-mini, illetve indián hajóknak.

Előbbre lépést jelentett, hogy Vajda Vilmos szakedző 1969-ben teljes munkaidős szerződést kapott Koléder Vilmos részmunkaidős foglalkoztatásával kiegészítve. A szakosztály vezetésében Novák Gábor neves és ismert világbajnok kenus versenyző kapcsolódott be. A szakosztálynak ebben az időben készült el a saját tanmedencéje ezzel tovább javítva az alapozó időszak szakedzéseit. A minőségi eredmények először ifjúsági korosztályban érvényesültek. Kékesi Nándor kenus 1967-ben kontinentális bajnokságot nyert. 1968-’69-ben EB, ORV, IBU és OB győzelmeket és helyezéseket értek el a fiatalok: Csóka József, Benedek Iván, Dienes József, Farkas Lajos, Vaskuti István, Pétervári Pál, Tóth László, Pál János, Nagy Ferenc, Lichtenberger Tamás, Szegedi Károly, Kalcsics Imre. A szakosztály talpra állt. E mellett számos kajakos fiatal is tagja lett az ifi válogatottnak. A nevelői eredményen méltón váltották ki a szövetség és a szakosztályok elismerését.

Az 1971-es év kedvező lehetőséget adott a Kalcsics testvérek édesapja „az öreg” által ajánlott fúziókba. Így létrejött a THERMOSZIG és építőipari Vállalkozás, illetve a Bp. Építők közötti támogató együttműködés. Ennek következményeként két tehetséges válogatott fiatal kapott teljes idős edzéslehetőséget. Továbbá Koléder Vilmos főmunkaidős szerződést. A szakosztály utánpótlás-nevelésben elért sikereit az OJB pontversenye igazolta. Eszerint 1970-ben III. hely 174 p., 1971-ben III. hely 218 p. és 1972-ben II. hely 321 ponttal lépett előre a szakosztály mindezt saját nevelésű fiatal versenyzőkkel. Sajnálatos helyzet következett be a támogató THERMOSZIG egyesüléssel. Az akkori politikai és gazdasági helyzet nem tűrte meg az ilyen kis vállalkozások hasznos működését és így drasztikus módon ezt felszámolták. De amit ebből kapott a szakosztály, azt már elvenni nem lehetett.

1973-ban érvényesült a mennyiségi és minőségi elv. Vaskuti István korai VB győzelemmel a Honvédba igazolt, ahol további hat VB aranyat és olimpiai bajnokságot nyert. Pétervári Pál hű maradt az egyesülethez, és VB győzelmet, illetveII. III. helyezést, valamint I. maraton VB. aranyérem és II. III. helyezéseket ért el. Szegedi Károly VB. ezüst és olimpiai hatodik helyezést szerzett. Tragikus korai halála kettétörte ívelő sportpályafutását. Lichtenberger Tamás VB. kilencedik helyen végzett. 1972 elején Vajda Vilmos a szövetségbe szerződött és szakfelügyelői feladatokat látta le. A kenus szakág vezetését Koléder Vilmos vette át. Az utánpótlás- nevelés feladatait a versenyzéstől visszavonult Fővenyesi Attila vállalta teljes idős munkában. A kajakozókat Martinek Péter, utána Almási Nándor edzette. Az edzők munkája tovább stabilizálta a szakosztály eredményességét, de ez már egy új fejezet az építők kajak- kenusok történetében.

A rendszerváltás után A rendszerváltással az Építők SC-t támogató állami vállalatok sorra megszűntek, így az SC szakosztályai többségének felszámolására kényszerült. Mindössze 6 szakosztályt hagyott meg a lehető legalacsonyabb költségvetéssel. Ekkor még 6 edző dolgozott a szakosztályban, Koléder Vilmos, Fövenyessy Attila, Csenki Ferenc kenus edzők Kocsis László, Viski Sándor és 1989-től Szilárdi Katalin kajakedzők. A szakosztály anyagi helyzete miatt Szilárdi Katalin kivételével lassan az összes edző elhagyta az egyesületet. A versenyzők létszáma 32 főre csökkent. Az edzőnő létrehozott egy alapítványt, amely önálló forrásokhoz segítette hozzájutni a szakosztályt, majd 1997. novemberében megalapította az Építők Margitszigeti Diák Kajak Clubot. A klub elnöke Koléder Vilmos, ügyvezető elnöke Szilárdi Katalin. Az edzők száma a pénzügyi lehetőségek lassú javulásával fokozatosan emelkedett, a pályázati forrásokból elsősorban a hajóparkot korszerűsítette. Ezalatt az időszak alatt több ifi-U23 és felnőtt válogatott versenyző nőtt itt fel: pl.: Kucsera Gábor 2-szeres világbajnok, Jármy Márton, 2-szeres ifi EB ezüstérmes, országos egyéni junior bajnok, felnőtt VB, EB 6. helyezett, Fekete Gyula felnőtt EB 6, helyezett, U23 Európa bajnok, Petri Tamás, Szakál Lóránd maratoni válogatottak, Mónus Erik ifi EB ezüstérmes, Ács Bence ifi EB bronzérmes, Dombi Rudolf 2-szeres U23 Európa-bajnok, felnőtt EB2, és 3. helyezett. Közben csatlakozott a klub tagjaihoz Glózer Gergely és Gere Bálint, akik országos bajnoki címet szerezve itt váltak U23 válogatott versenyzőkké. A klub legkitartóbb támogatója a Hídépítő ZRT., amely pénzügyi segítségén kívül gyakran vállalt szerepet az épület és a stég karbantartásában. 14 egymást követő évben megrendezte a klub a KSI SE edzőivel közösen a Hídépítő Kupa elnevezésű Újpesti Öböl kerülő kajak-kenu versenyt, amelyen általában 25-30 egyesület közel 800 versenyzője vesz részt minden alkalommal. Az utóbbi 3 évben a Budapesti Energiakereskedő Kft. vállalt jelentős szponzorálást.

Jelenleg Szilárdi Katalin foglalkozik a felnőtt és junior, Máté Attila a serdülő és ifjúsági, Petri Tamás a gyermek és kölyök szakosztállyal, Fülep Márton pedig a szabadidő portoló ifjúsági és felnőtt tagoknak szervez szórakoztató hazai és külföldi vízitúra programokat. A klub tagjainak száma jelenleg 150 fő, a tagok számának fele versenyző, fele szabadidő sportoló. Dombi Rudolf a 2010-es trasonai EB olimpiai számokban legeredményesebb férfi kajakos versenyzője volt. Ma már az egyesület egy olimpiai bajnokkal is büszkélkedhet. 2012-ben Dombi Rudolf és Kökény Roland megnyerte a K-2 1000 m-es versenyszámot. Ezek mellett kiemelkedő még Gere Bálint, aki 2013-ban megnyerte a K-2 1000 m-es számot Dombi Rudolffal az Országos Bajnokságon.